A Készenléti Rendőrség évente több mint 100.000 nemzetközi jelzést dolgoz fel, amelyeket gyermekpornográfia bűncselekmény megvalósításának gyanúja miatt továbbítanak a közösségi média felületeket kezelő szolgáltatók.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály évente több mint 100.000 nemzetközi jelzést dolgoz fel, amelyeket gyermekpornográfia bűncselekmény megvalósításának gyanúja miatt továbbítanak a közösségi média felületeket kezelő szolgáltatók.
A jelzések között nagy számban fordul elő úgynevezett „internetes mém”, amelyet rövid időszakon belül nagy számban osztanak meg a felhasználók. Ezen „mémek” megosztása során a felhasználók humorosnak ítélik meg azokat, azonban tartalmukat tekintve ezek közül előfordulhatnak olyanok is, melyek gyermekpornográfiának minősülnek.
A Büntető törvénykönyvről szóló 2012.évi C. törvény 204.§. (8) bekezdésében meghatározottak szerint a másnak vagy másoknak a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon történő ábrázolása- ideértve a nem létező személy vagy személyek valósághű ábrázolását is- pornográf felvételnek minősül.
Hangsúlyozandó tehát, hogy az interneten divatszerűen terjedő digitális tartalmak „mémek” vonatkozásában is bűncselekményt valósít meg, aki gyermekpornográf tartalmat megszerez, tart, vagy átad, hozzáférhetővé tesz, (ideértve a megosztást, továbbítást) még akkor is, ha az ahhoz kapcsolódó, azon megjelenő, elhangzó, vagy csatolt megjegyzések „vicces” felhangot szándékoznak adni a tartalomnak.
Ezúton is felhívjuk az állampolgárok figyelmet arra, hogy a pornográf tartalmak megszerzése, tartása, átadása, vagy hozzáférhetővé tétele bűncselekmény. A jelenleg hatályos szabályozás szerint- az ábrázolt személyek életkorától, illetve a felvétel egyéb tartalmától függően- akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, és a büntetőjogi felelősség alól nem mentesít az, ha az elkövető „jópofának, viccesnek” ítéli meg a felvételeket.
A fentiek miatt, a személyiségi jogok védelme és a későbbi visszaélések elkerülése érdekében senki ne tároljon az eszközein, vagy továbbítson olyan felvételeket, amelyen kétséget kizáróan 18. életévét be nem töltött személy látható meztelenül, illetve ilyen személy látható bármilyen szexuális cselekmény közben. Ha a felvételen látható személy 18 év alatti életkora egyértelműen nem meghatározható, akkor tekintse 18. életévét be nem töltöttnek, és ennek megfelelően járjon el.
Nagykanizsai Rendőrkapitányság
Bűnmegelőzési csoport